Címlap Híreink Fundrive beszámoló

Fundrive beszámoló

Ezévi utolsó csapatós programunk volt október végén, ugyanis meghívást kapott az EV-Sport is a sokéves együttműködés jegyében a BME-FRT csapat Fundrive programjára.


Kivittük magunkkal a harmadik MVM Energiafutamon győztes gokartunkat, hogy azt immáron az idény végén szélesebb közönség is kipróbálhassa.


Gyönyörû idõ volt egész nap a tököli reptéren, így kedvére nyomhatta a gázt mindenki. Legalábbis amikor a technika engedte. Ezt az eseményt sem úsztuk (úsztam) meg szerelés nélkül, kétszer kellett megszakítanunk a száguldást. Szerencsére nem a korábbi verseny közben jöttek elő a hibák, hanem az élményautózás közben. Fogjuk fel tesztnek!


A tempót végül a felfüggesztés bírta legkevésbé, és a bal elsőben széttörtek a csapágyak. Ezt már nem lehetett a helyszínen gyógyítani így néhányan kimaradtak sajnos.


Azóta kijavítottuk a problémákat és készülünk 2015-re! Tavasszal újra kivisszük gokartjainkat a pályára, mert a versenytechnikának ott a helye. Addig is a tél folyamán Mindenki építgessen, fejlesszen valamit a garázsában!




Lovászi Dénes
EV-Sport

Módosítás: (2016. május 18. szerda, 22:30)

 

Támogatóink
Facebook
Kapcsolat